3718 méter magasan Tenerife közepén

A 3718 méter magas Teide Spanyolország legmagasabb hegye, Tenerife közepén magasodik. Bár felvonóval is fel lehet jutni ide, megmásztuk. Volt kínlódás, magashegyi tünet, eufória meg sírás, de naná, hogy megérte.

teide_4.jpg

Óriási mázli, hogy van egy Tenerifén élő barátunk, akinek a párja túravezető, így nem volt kérdés, hogy a hegymászást is felvesszük a programba. Az, hogy miért nem elégedtünk meg a felvonó kényelmével, egy másik történet – kellett a kihívás, a kaland, meg befigyelt egy szakítás is, és valamiért azt gondoltuk, hogy szimbolikus lezárásnak jó lesz, ha megszívatjuk magunkat a hegymászással. (A hegymászás alatt itt a felszerelést nem igénylő túrázást értjük, kellő kondival és elszántsággal bárki képes megtenni az utat).

A Teide aktív, de szunnyadó vulkán, ami legutóbb1909-ben tört ki. Népszerű kirándulóhely, mivel technikai tudás nélkül is fel lehet jutni a csúcsra, inkább a tengerszint feletti magasság okozta panaszok okoznak nehézséget.

 

Aki kényelmesen akar feljutni, megteheti ezt a hegy lábától induló felvonóval, és így csak 500 métert kell megtennie gyalog. Aki mászni akar, az úgy könnyítheti meg az életét, hogy a kb. 3200 méteren fekvő Altavista turistaházban éjszakázik, és innen sétál fel hajnalban, hogy megnézze a napfelkeltét a csúcsról. Nekünk is ez utóbbi volt a tervünk, de egy hónappal a túra időpontja előtt sem volt már szabad hely a házban.

Aki esetleg kedvet kap a Teidéhez, foglaljon minél előbb, már csak azért is, mert 17 óra után nem lehet felmenni a csúcsra innen, lezárják az utat. És nagyon korán kell indulni, hogy biztosan ideérj addig.

Korán reggel kellett indulnunk, hogy még világosban visszaérjünk a kocsihoz. 2000 méteres magasságból kezdtük a csúcstámadást, egy ajándékbolt-étterem mellől. Először csak laza séta volt a túra, sivatagra emlékeztető, kietlen vidéken, aztán elkezdődött a megerőltető szakasz, és maradt is. Sziklákon, poros kősivatagban kapaszkodtunk felfelé, mindig csak felfelé. Tűzött a nap és süvített a szél, a ritkuló oxigén pedig alaposan próbára tett minket. Jött a hányinger, a fejfájás, a légszomj. Komoly megterhelés ez egy olyan embernek, aki a Kékestetőnél nem mászott még magasabbra. Egyre hosszabb szüneteket tartottunk, és néha eljutottunk oda is, hogy elég volt, de aztán mégis csak mentünk a többiek után, egészen földöntúli díszletek között. A legnehezebb a monoton, meredek szakasz volt, amíg elértük a turistaházat. Életünkben nem örültünk úgy még automatából jövő kávénak, mint akkor. Rövid pihenőt tartottunk, felvettünk egy szélálló réteget, és továbbmentünk.

teide_7.jpg

A táj még kietlenebb lett, de már nem volt annyira nehéz a terep. Elértük a felvonó állomását. Nem működött, túl erős volt a szél. Itt fent alig volt magasabb a hőmérséklet nulla foknál. Már csak egy néhány száz méteres út volt hátra, és már azt hittük, tényleg királyok vagyunk, de mondanom sem kell, hogy ez volt a legnehezebb szakasz. Újra ránk tört a magashegyi betegség, van, aki rájött, hogy tulajdonképpen tériszonya is van, szédültünk, amikor pedig éppen kaptunk levegőt, kénes gázokat kellett belélegezni. 

Létezik egy legenda, amely szerint az ördög (Guayota) bezárta a Teide vulkánba a napistent, a világ pedig teljes sötétségbe borult. A sziget őslakosai, a guancsok Achamánhoz, a főistenhez könyörögtek, aki vállalta, hogy megküzd az ördöggel. Győzött, visszatért a fény, Guayotát pedig örökre a vulkán belsejébe láncolta. A helyiek úgy tartották, hogy az ördög nem alszik odabent, fényjelenségeket, kitöréseket, bűzös kipárolgásokat idéz elő, a hegyen pedig az őt szolgáló szellemek tanyáznak. Na ennyit a gázokról.


teide_9.jpg

Valahogy felküzdöttük magunkat a csúcsra, az utolsó száz méter tényleg egy szánalmas vánszorgás volt. A terep nem volt nehéz, de a létezés igen. Aztán valahogy fent voltunk. Megindító és emlékezetes pillanat volt. A naplemente vörösre és kékre színezte az alattunk tengernek tűnő felhőket, aranyszínűre a Las Canadas óriási kaldéráját. 3700 méter magasan álltunk. A széltől, a kimerültségtől és a meghatottságtól is jöttek azok a könnyek.

teide_10.jpg

Lefelé minden simán ment, persze hogy töksötétben, fejlámpával tettük meg az út nagy részét, de nem bántuk meg.

Fontos:
A felvonó és a csúcs közötti szakaszhoz előre engedélyt kell kérni a neten a nemzeti parktól.
Túracipő és fejlámpa nélkül ne indulj el!

A bejegyzés trackback címe:

https://utazo.blog.hu/api/trackback/id/tr3414657171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utazó blog

Friss topikok