A 3718 méter magas Teide Spanyolország legmagasabb hegye, Tenerife közepén magasodik. Bár felvonóval is fel lehet jutni ide, megmásztuk. Volt kínlódás, magashegyi tünet, eufória meg sírás, de naná, hogy megérte.

Óriási mázli, hogy van egy Tenerifén élő barátunk, akinek a párja túravezető, így nem volt kérdés, hogy a hegymászást is felvesszük a programba. Az, hogy miért nem elégedtünk meg a felvonó kényelmével, egy másik történet – kellett a kihívás, a kaland, meg befigyelt egy szakítás is, és valamiért azt gondoltuk, hogy szimbolikus lezárásnak jó lesz, ha megszívatjuk magunkat a hegymászással. (A hegymászás alatt itt a felszerelést nem igénylő túrázást értjük, kellő kondival és elszántsággal bárki képes megtenni az utat).

A Teide aktív, de szunnyadó vulkán, ami legutóbb1909-ben tört ki. Népszerű kirándulóhely, mivel technikai tudás nélkül is fel lehet jutni a csúcsra, inkább a tengerszint feletti magasság okozta panaszok okoznak nehézséget.

Aki kényelmesen akar feljutni, megteheti ezt a hegy lábától induló felvonóval, és így csak 500 métert kell megtennie gyalog. Aki mászni akar, az úgy könnyítheti meg az életét, hogy a kb. 3200 méteren fekvő Altavista turistaházban éjszakázik, és innen sétál fel hajnalban, hogy megnézze a napfelkeltét a csúcsról. Nekünk is ez utóbbi volt a tervünk, de egy hónappal a túra időpontja előtt sem volt már szabad hely a házban.

Aki esetleg kedvet kap a Teidéhez, foglaljon minél előbb, már csak azért is, mert 17 óra után nem lehet felmenni a csúcsra innen, lezárják az utat. És nagyon korán kell indulni, hogy biztosan ideérj addig.

Korán reggel kellett indulnunk, hogy még világosban visszaérjünk a kocsihoz. 2000 méteres magasságból kezdtük a csúcstámadást, egy ajándékbolt-étterem mellől. Először csak laza séta volt a túra, sivatagra emlékeztető, kietlen vidéken, aztán elkezdődött a megerőltető szakasz, és maradt is. Sziklákon, poros kősivatagban kapaszkodtunk felfelé, mindig csak felfelé. Tűzött a nap és süvített a szél, a ritkuló oxigén pedig alaposan próbára tett minket. Jött a hányinger, a fejfájás, a légszomj. Komoly megterhelés ez egy olyan embernek, aki a Kékestetőnél nem mászott még magasabbra. Egyre hosszabb szüneteket tartottunk, és néha eljutottunk oda is, hogy elég volt, de aztán mégis csak mentünk a többiek után, egészen földöntúli díszletek között. A legnehezebb a monoton, meredek szakasz volt, amíg elértük a turistaházat. Életünkben nem örültünk úgy még automatából jövő kávénak, mint akkor. Rövid pihenőt tartottunk, felvettünk egy szélálló réteget, és továbbmentünk.

A táj még kietlenebb lett, de már nem volt annyira nehéz a terep. Elértük a felvonó állomását. Nem működött, túl erős volt a szél. Itt fent alig volt magasabb a hőmérséklet nulla foknál. Már csak egy néhány száz méteres út volt hátra, és már azt hittük, tényleg királyok vagyunk, de mondanom sem kell, hogy ez volt a legnehezebb szakasz. Újra ránk tört a magashegyi betegség, van, aki rájött, hogy tulajdonképpen tériszonya is van, szédültünk, amikor pedig éppen kaptunk levegőt, kénes gázokat kellett belélegezni. 

Létezik egy legenda, amely szerint az ördög (Guayota) bezárta a Teide vulkánba a napistent, a világ pedig teljes sötétségbe borult. A sziget őslakosai, a guancsok Achamánhoz, a főistenhez könyörögtek, aki vállalta, hogy megküzd az ördöggel. Győzött, visszatért a fény, Guayotát pedig örökre a vulkán belsejébe láncolta. A helyiek úgy tartották, hogy az ördög nem alszik odabent, fényjelenségeket, kitöréseket, bűzös kipárolgásokat idéz elő, a hegyen pedig az őt szolgáló szellemek tanyáznak. Na ennyit a gázokról.

Valahogy felküzdöttük magunkat a csúcsra, az utolsó száz méter tényleg egy szánalmas vánszorgás volt. A terep nem volt nehéz, de a létezés igen. Aztán valahogy fent voltunk. Megindító és emlékezetes pillanat volt. A naplemente vörösre és kékre színezte az alattunk tengernek tűnő felhőket, aranyszínűre a Las Canadas óriási kaldéráját. 3700 méter magasan álltunk. A széltől, a kimerültségtől és a meghatottságtól is jöttek azok a könnyek.

Lefelé minden simán ment, persze hogy töksötétben, fejlámpával tettük meg az út nagy részét, de nem bántuk meg.

Fontos:
A felvonó és a csúcs közötti szakaszhoz előre engedélyt kell kérni a neten a nemzeti parktól.
Túracipő és fejlámpa nélkül ne indulj el!