A már talán kicsit túlzásba is vitt vénasszonyok nyara annyira kimaxolta önmagát, hogy nem is őszbe boruló erdős ösvényeket kellene ajánlani a hétvégi kikapcsolódás céljaiként, hanem szabadtéri uszodák hűsítően hideg sportmedencéit. De egyelőre maradjunk a jól bevált klasszikusoknál. Fogjuk az OTP SZÉP kártyánkat és irány a Bakony, azon belül is a Gyilkos-tó!
Ha a Gyilkos-tó neve ismerősen cseng, de valamiért inkább Erdélyhez kötnéd, nem jársz tévúton. Románia legnagyobb hegyi tava, régi magyar nevén Veres-tó a Hagymás hegységben található, mely 1837-ben keletkezett a hegyről lecsúszó törmelék miatt, és ami jelen pillanatban is visszahúzódóban van annyira, hogy 2080-ra teljesen el is tűnhet. Ami a magyarországi Gyilkos-tavat illeti, azért csak a Dunántúli-középhegység legnyugatibb részéig kell elutazni. A nevük viszont nem véletlenül egyezik: mondhatni a bakonyi tó egy kisebb, és nem utolsó sorban - kis elfogultsággal - szebb változata az erdélyinek, mert mind a kettő rendelkezik azzal a jellegzetes tulajdonsággal, hogy ijesztőnek ható fák csúcsai állnak ki a vízből. Ha ez nem így lenne, akkor a bakonyi egy sokkal jámborabb,
Hubertlaki-tó
néven lenne közismert. Nevétől függetlenül még mindig nem kapott akkora felhajtást, hogy tömegek által látogatott turistalátványosság legyen, mint az Erdélyi. Bármikor meg lehet nézni egy kirándulás során, garantáltan nem kell sorban állni, hogy jó képet készíthessünk az érintetlen tájról, vagy azért, hogy élvezhessük a bakonyi friss levegőt.
A háborítatlan túrázás előtt érdemes Bakonykoppánynál megállni, ahol OTP SZÉP kártyával intézhetünk magunknak szállást, ételt, italt, de, ami még fontosabb, hogy egy lovaglásra is benevezhetünk a Koppány Lovasudvarban. Vadregényes romantikázáshoz pedig ki lehet bérelni a Hubertlaki kulcsosházat, aminek a helyén korábban gróf Esterházy család vadászkastélya állt. Ha a környéken járunk, érdemes Bakonybél felé venni az irányt, ahol megtekinthetjük a település központját képző Szent Mauríciusz Monostort. Ha esetleg nem annyira vonzódunk a templomok látványához, akkor sincs semmi baj, mivel a már említett monostor egyik nagy előnye, hogy az itt élő szerzetesek által készített lekvárok, teák, sörök és likőrök közül válogathatunk.
(Wikimedia Commons)
Ha Bakonybél irányából érkezünk, akkor érdemes a Gerence-patak völgyét bejárni, így a túra során rábukkanhatunk a híres bakonyi betyárok búvóhelyére, az Odvaskő-barlangra. Ezzel lényegében be is jártuk a bakonyi Gyilkos-tó környékét. Jöhet a következő állomás!
A bejegyzés az OTP SZÉP kártyával együttműködésben készült.
Legyél tagja az ország legnagyobb SZÉP-kártyás közösségének! Élvezd a kártya előnyeit és szerezz új élményeket országszerte, több mint 30 ezer elfogadóhelyen. További részletek itt olvashatsz: https://otpmindennap.hu/szepkartya/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
clemens 2019.10.28. 15:46:57
Valójában a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet nyugati oldalán van a Huberlaki-tó.
Pocsék, összecsapott leírás. A bakonybéli kálvária kápolna képét azért raktad be mert azt hiszed hogy az a Huberlaki-tónál van?
Tévedsz!
PIER 2019.10.28. 19:02:28
Ez a cikk pont annyit ér mint az ami támogatta a megírását.
Ráadásul a hely egy kocatúristák által elfoglalt pocsolya kiálló rönkökkel, miközben az Ugod melletti kilátóból 30 kilométerekre ellátni.