Kedvenc kutyastrandjaink a hazai tavak partjain

Hamarosan beköszönt a kánikula, ami reményeink szerint idén is egyet jelent majd a strandolással. Körbenéztünk, hol nyílik lehetőség nagy tavainknál négylábúaknak is fürdeni, és hova mennénk mi is szívesen majd a kedvenceinkkel – amikor elérkezik majd az úszás ideje.

A jó hírünk, hogy létesültek kiváló új kutyastrandok, sőt, egyre inkább válnak állatbaráttá és egyre több szolgáltatást nyújtanak a régebben kijelölt, már ismert helyek is.

 shutterstock_1362297791.jpg

Mit pakoljunk be a kutya strandszatyrába?

Törölközőt, kutyapiszokgyűjtő zacskót, itatótálat és ivóvizet, nasit, vízen úszó játékokat és az oltási könyvet mindenképpen vigyük magunkkal.

Miről kell gondoskodni?

Kullancs és bolha elleni védelemről és a rendszeres féreghajtásról is gondoskodni kell, méghozzá időben. Mindenképpen meg kell nézni, hogy hány óra alatt fejti ki az adott szer a hatását (általában 24—48 óra), illetve, hogy a természetes vizekre milyen hatással van.

 

BALATON

Nagyon várják a kutyások a 2020-ra tervezett Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert nyitását a déli szabadstrand helyén.   

A keszthelyi park ugyanis nem egy klasszikus strand lesz, hanem egy komplex kutyapark vendéglátóhelyekkel, kutyamenüvel, kutyajátszótérrel – mindez pedig a Balaton partján.

 

A DogBeach, a legelső balatoni kutyás strand Fonyódon nyílt meg 2016-ban. Nagy, füves terület árnyékos fákkal, alacsonyabb és „csobbanós” partszakaszok, valamint lenyűgöző panoráma a Badacsonyra – bár utóbbi inkább csak a gazdáknak jó hír.
A tavalyi év nagy dobása a kutyás SUP-olás volt, ami csak látszatra könnyű sport, pláne egy értetlenkedő ebbel a deszkán. Viszont remek közös program, így kár lenne kihagyni.

8705341bb1adc192818bc9f8e3026448.jpg

Kép forrása: kutyabaratbalaton.hu

VELENCEI-TÓ

Velencétől picit kutyagolni kell a Drótszamár kempinghez - sajnos ez az egyetlen olyan legális strand, ahol a kutyák is megmártózhatnak. A víz itt mélyebb, emiatt akkor optimális ez a strand, ha kifejezetten az úszás a cél és nem a mancsáztatás.

Plusz pont a Drótszamár mellett, hogy ottalvós bulit is szervezhetünk, hiszen a kempingrészleg is szívesen látja a kutyapajtásokat.

TISZA-TÓ

Tiszafüreden 2018-ban nyílt az önkormányzat támogatásával az egyetlen Tisza-tavi kutyás strand, a Mancsos Pancsoló. Kellemes, elkerített, árnyékos füves résszel és pancsolásra, úszásra is alkalmas, de hínárosabb mederrel rendelkezik. Büfésor 3 percre, a kemping pedig körülbelül 10 percre található a kutyás strandtól.



A tiszafüredi strand nagy előnye, hogy aki egy kevésbé nyüzsgő, csendesebb és természetközelibb nyaralásra vágyik, annak sem kell kompromisszumot kötnie a kutya érdekében.

 Nektek melyik a kedvenc strandotok? Várjuk kommentben a véleményeteket.

Még több friss, aktuális kutyás posztot gyűjtöttünk össze
az ebmagazin.hu oldalon. Kattints!

A MEGJELENÉST TÁMOGATTA AZ ADVANTIX ÉS A FORESTO

A bejegyzés trackback címe:

https://utazo.blog.hu/api/trackback/id/tr9915634544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1 2020.05.07. 14:25:44

Balatonföldvár nyugati végén is volt egy kutyastrand, remélem nem szüntették meg....

motoroskonyhaja 2020.05.07. 17:59:46

Tatai Öreg-tó! Gyönyörű környezet, és évek óta kijelölt szakasz van a kutyákkal fürdőzőknek.

szánmonoxid 2020.05.08. 00:34:01

Gondolom, aki a kutyájával akar együtt fürdeni, az a kutyája seggét is nyalogatni szokta.
Merthogy a kutya nem mos segget, a szar és a szarában lévő kórokozók mind ott vannak a seggén.

Normális emberek ebből nem kérnek.
Kár, hogy a kutyás faszok nem képesek ezt a mákszem agyukkal felfogni. A kutya nem ember, hanem egy állat, semmi helye emberek között se étteremben, se boltban, se szórakozóhelyen, se strandon.
Otthon lehet nyalni a seggét nyugodtan. Ahol másokat nem veszélyeztet.

vatevate 2020.05.13. 11:30:19

@szánmonoxid: A stílustól eltekintve... Pont ezért vannak kijelölve a csak kutyás strandok hogy Neked ne kelljen kutyakórokozókkal találkoznod. ezek a strandok több száz méterre vannak a többi strandtól és a víz kifelé viszi a vízben lebegő dolgokat, egyébként a kórokozó elpusztul a vízben. Mellesleg akkor a halakat is irtani kéne, a Balatonba óránként mondjuk 100 tonna szart eresztenek bele és abban úszol...
üdv
Ps: Mákszem agyamból eddig két diploma préselődött ki...

LajaJakab 2020.05.17. 12:51:11

erre felénk a halat megsütik enni ...de előtte kipucolják :-)

Máshol a kutyákat sütik ki..na azt nem enném meg.

A stílusától eltekintve jórészt igaza van az előtted kommentelőnek...
semmilyen kutya nem való emberi étkezési vagy fürdőhelyre.

Ha egy külön tó van az rendben...de nehogy már tudományosan megindokold...hova viszi az áramlat a szennyet... van aki irtózik tőle.

Én nem vagyok állatgyűlölő (éltem kutyákkal együtt...de köszönöm soha többet),
de nagy tahóságnak tartom, hogy valaki beviszi az ebét étterembe...élelmiszerboltba...plázába..strandra...

A kutyatulajdonosok java.. diplomájától függetlenül... még annyira sem jut el, hogy
a kutyája piszkát eltakarítsa a közterületről...ott ocsmánykodik.. kerülgeti az ember.

akati1984 2020.05.18. 08:11:25

Az elozo kommentekre valasz: Ennyi erovel tiltsuk ki a gyerekeket is mind a Balatonbol, mind az etterembol?! Ugyanis bizonyos eletkor alatt nem csak pisilnek a vizbe! Az uszo pelenka a tartalma egy reszet engedi kifolyni! A fel napot a vizben jatszo tizenevesek szerinted kimennek a vizbol, ha pisilni kell? Nem, tehat gyerekpisiben es gyereksz.rban pancsol a kozelukben levo is. De gyanitom sok felnott is igy tesz, a nagydolgot kiveve biztos nem rohangalnak a strand masik felen levo wc-re egy pisiert. Az etteremben pedig egy vacsora kozbeni pelenkacsere sokkal tobb szaggal es hangoskodassal jar mint egy kutya amelyik a gazdaja labanal az asztal alatt fekszik. Tolerancia emberek, tolerancia!

Utazó blog

Friss topikok